







A felszínen elhelyezkedő kőzetek formálódásában a Föld belső és külső erői egyaránt részt
vesznek.
A tektonikus (kőzetszerkezeti) mozgások mechanikai hatására a kőzettömegekben törések
keletkeznek. Az ilyen meggyengült helyeken – mészkő és dolomit esetében – a beszivárgó
csapadékvizek hosszú idő alatt karsztos oldódást idéznek elő (ld. oldásos töbrök tábla).
E kémiai folyamatnál azonban sokkal gyorsabb és hatékonyabb a kőzetek fizikai
darabolódása. Viszonylag enyhe telek idején a kőzetrésekbe jutó víz naponta megfagy, illetve
a jég újra felenged. Ez egyetlen év alatt akár százszor is megismétlődhet.
Mialatt a víz jéggé kristályosodik, térfogata 10%-kal megnövekszik, ami óriási nyomást fejt
ki a hasadékok falára. Sűrű repedéshálózat esetén a fagyaprózódás rendkívül hatékonyan
pusztítja a kőzeteket (1). A lejtős felületekről az eső lemossa vagy a gravitáció (ismét egy
másik belső erő) eltávolítja a fellazult kőzettörmeléket (2), és így teret enged a következő évi
újabb fagyhatásnak. A folyamat következtében a vékony repedések idővel néhány deciméter,
sőt akár több méter széles és mély hasadékokká növekedhetnek. Tíz- és százezer évnyi
időtartam alatt – a vízfolyások közreműködésével – belőlük formálódnak ki a völgyek (3).
A kőzetréseket hamar megtalálják a bokrok, fák gyökerei, melyek fejlődésük során fizikailag
feszítik és ugyanakkor gyökérsavaikkal kémiailag is oldják a kőzeteket (4). Ez gyakran
látható a sziklákon (4). A különféle irányú egyenes kőzetfalak a tektonikus törésvonalak
csapását mutatják (5), míg az ívelt formák egy másik folyamat eredményeként jönnek létre.
Ahol az alsóbb kőzetrétegek eleve gyengébben cementáltak, vagy némi agyagtartalom miatt
mállásra hajlamosabbak, ott a környezeténél erősebb és gyorsabb a pusztulás; aláüregesedés
zajlik. Az ellenállóbb felső rétegek miatt a kőzetkipergés ereszes formákat alakít ki. E
folyamat látványos példája a közeli Bótos-kő. A helybeli emberek által adott tájnyelvi név –
nagyon találóan – a boltozatos sziklára utal (6). E kezdeti forma idővel akár barlang méretű
üreggé is fejlődhet.
Az eresz alatt többnyire árnyékban lévő kőzetfelületeken a kicsapódó pára is jobban
megmarad, így az állandó nedvesség tovább növeli a mállás hatékonyságát.
Az ősmaradványokat gyakran tartalmazó eocén korú mészkőben a kisméretű
kőzetpusztulásnak még egy érdekes példája figyelhető meg. A kagylók, csigák, tengeri sünök
és más állatok mészváza – a mikrokristályos szerkezet miatt – egy picit mindig ellenállóbb a
befoglaló kőzetnél. Emiatt az említett oldási és fizikai pusztító hatások eredményesebben
támadják a kőzetet, ezért az ősmaradványok váza előbb-utóbb kipreparálódik a mészkőből
(7); jól láthatóvá teszi az ősi élet kövületté vált tanúit.
Néha viszont a fosszíliák belsejében lévő üledékanyag mállik gyorsabban, így apró lyukak,
üregek formájában az ősmaradvány negatívja mutatkozik.
Kérdése van? Tegye fel!