Kőzetpusztulás – Bótos-kő

A felszínen elhelyezkedő kőzetek formálódásában a Föld belső és külső erői egyaránt részt vesznek.
A tektonikus (kőzetszerkezeti) mozgások mechanikai hatására a kőzettömegekben törések keletkeznek. Az ilyen meggyengült helyeken – mészkő és dolomit esetében – a beszivárgó csapadékvizek hosszú idő alatt karsztos oldódást idéznek elő (ld. oldásos töbrök tábla). E kémiai folyamatnál azonban sokkal gyorsabb és hatékonyabb a kőzetek fizikai darabolódása. Viszonylag enyhe telek idején a kőzetrésekbe jutó víz naponta megfagy, illetve a jég újra felenged. Ez egyetlen év alatt akár százszor is megismétlődhet.
Mialatt a víz jéggé kristályosodik, térfogata 10%-kal megnövekszik, ami óriási nyomást fejt ki a hasadékok falára. Sűrű repedéshálózat esetén a fagyaprózódás rendkívül hatékonyan pusztítja a kőzeteket (1). A lejtős felületekről az eső lemossa vagy a gravitáció (ismét egy másik belső erő) eltávolítja a fellazult kőzettörmeléket (2), és így teret enged a következő évi újabb fagyhatásnak. A folyamat következtében a vékony repedések idővel néhány deciméter, sőt akár több méter széles és mély hasadékokká növekedhetnek. Tíz- és százezer évnyi időtartam alatt – a vízfolyások közreműködésével – belőlük formálódnak ki a völgyek (3).
A kőzetréseket hamar megtalálják a bokrok, fák gyökerei, melyek fejlődésük során fizikailag feszítik és ugyanakkor gyökérsavaikkal kémiailag is oldják a kőzeteket (4). Ez gyakran látható a sziklákon (4). A különféle irányú egyenes kőzetfalak a tektonikus törésvonalak csapását mutatják (5), míg az ívelt formák egy másik folyamat eredményeként jönnek létre.
Ahol az alsóbb kőzetrétegek eleve gyengébben cementáltak, vagy némi agyagtartalom miatt mállásra hajlamosabbak, ott a környezeténél erősebb és gyorsabb a pusztulás; aláüregesedés zajlik. Az ellenállóbb felső rétegek miatt a kőzetkipergés ereszes formákat alakít ki. E folyamat látványos példája a közeli Bótos-kő. A helybeli emberek által adott tájnyelvi név – nagyon találóan – a boltozatos sziklára utal (6). E kezdeti forma idővel akár barlang méretű üreggé is fejlődhet.
Az eresz alatt többnyire árnyékban lévő kőzetfelületeken a kicsapódó pára is jobban megmarad, így az állandó nedvesség tovább növeli a mállás hatékonyságát.
Az ősmaradványokat gyakran tartalmazó eocén korú mészkőben a kisméretű kőzetpusztulásnak még egy érdekes példája figyelhető meg. A kagylók, csigák, tengeri sünök és más állatok mészváza – a mikrokristályos szerkezet miatt – egy picit mindig ellenállóbb a befoglaló kőzetnél. Emiatt az említett oldási és fizikai pusztító hatások eredményesebben támadják a kőzetet, ezért az ősmaradványok váza előbb-utóbb kipreparálódik a mészkőből (7); jól láthatóvá teszi az ősi élet kövületté vált tanúit.
Néha viszont a fosszíliák belsejében lévő üledékanyag mállik gyorsabban, így apró lyukak, üregek formájában az ősmaradvány negatívja mutatkozik.