„Tektonikusan liftező” térség – földtörténet

Halimba környékének 220 millió éves földtörténete tengerek és szárazföldek váltakozásának sorozatából áll. Ennek oka a szerkezeti (tektonikus) mozgásokban keresendő, melyek számos alkalommal mélybe süllyesztették, illetve kiemelték térségünket.
A triász időszak vége felé a sekély trópusi tenger vizében (1) magnézium-karbonátban dús iszap rakódott le nagy vastagságban. Később ebből képződött a dolomit nevű kőzet, ami területünk alatt különböző mélységekben fekszik, viszont a déli községhatár közelében már a felszínen is látható jellegzetes, töredezésre hajlamos anyaga.
A kréta időszak közepéig továbbra is a Tethys-tenger uralta a tájat. 90 millió éve egy „rövid” időre szárazulattá vált vidékünk; ekkor zajlott az első nagyarányú bauxitképződés (2). (Ezt az ásványi nyersanyagot termelték a településtől északra nyitott mélyművelésű bányákban.)
Az ismételten süllyedésnek indult területet elöntötte a tenger (3), és 80 millió éve mészkőrétegekkel fedte be a bauxitot. A harmadidőszak elején, úgy 60 millió éve megint tektonikus emelkedés történt, és a trópusi szárazföldön újra beindult a bauxit képződése (ezt a fiatalabb alumíniumércet külfejtéssel bányászták a községtől délre húzódó dombvonulaton (4).
45 millió éve – az eocén kor közepén – újra előrenyomult a tenger, de már csak részben borította el az erősen tagolt domborzatú tájat (5). (Az elöntés földtörténeti „pillanata” a természetvédelmi oltalom alatt lévő bauxit külfejtésben tanulmányozható.) A szigetvilág öbleinek, medencéinek mészköves lerakódásai óriási mennyiségű ősmaradványt rejtenek (ld. tábla). A nummuliteszekről könnyű felismerni az ilyen korú kőzeteket.
Az eocén/oligocén kor fordulóján (34 millió éve) tovább emelkedő szárazulatról nagy esésű időszakos vízfolyások (torrensek) vegyes kavicsanyagot szállítottak az itt húzódó tengerpartra. Ez a különleges – nummulitesz töredékekkel teli mészkőbe cementálódott kavicsokból álló (6) – képződmény területünk keleti részének egyik köves dűlőútján tárul fel.
A hamarosan bekövetkező lassú süllyedés nyomán, 30 millió éve egy síkság alakult ki. A DNy felől érkező folyó vastag hordalékanyagot rakott le a mai Bakony helyén lévő medencében. Viszont ebből itt csak kevés kavics maradt meg, mivel a miocén kor közepe táján időnként újra tengerek árasztották el az alacsony fekvésű mészkővidéket (7), letarolva a kavicstakaró nagy részét.
Közülük csupán a legutolsó vízborítás nyomai őrződtek meg. 10 millió éve a Pannon-tenger hullámai gyöngykaviccsá (8) koptatták a partról bekerült kemény kőtörmeléket. A finom sóderanyaggal a Vázsonyi úti-dűlő szántóföldjének szélén találkozhatunk. Arrafelé gyalogolva okkersárga homok is előbukkan (9) a barázdákban, és az utóbbit láthatjuk a Malom-völgy erdei pihenőjénél is. Ezek már a csökkenő sótartalmú, üledékekkel feltöltődő Pannon-tó emlékei.
A bennünket környező kis lejtésű domboldalakat az emelkedő víz hullámverése gyalulta le (abrázió). A ferde felszínekbe vésődött vízszintes tereplépcsők a víz szakaszos szintemelkedését bizonyítják. A valaha az egész Kárpát-medencét kitöltő óriási víztömeg azonban hamarosan zsugorodni kezdett; 8 millió éve már ismét szárazfölddé alakult térségünk. Egy hosszabb stagnálás után a pleisztocén korban ismét emelkedésnek indult a terület déli része, míg északon a süllyedés volt jellemző. A növekvő szintkülönbség miatt felerősödött a völgyek bevágódása; időszakos vízfolyások szabdalták fel a térszínt, kialakítva a mai domborzatot.