







A bauxitot fedő eocén kori kőzetek közül a legalsót és egyben a legidősebbet Darvastói
Formációnak hívják a geológusok. Az elnevezés a Nyirád nyugati határában található – és az
ittenihez hasonló földtani képződményeket feltáró – természetvédelmi területről (Darvas-tói
lefejtett bauxitlencse) származik.
A bauxit (lásd bauxitos tábla) lerakódását követően területünk kissé megemelkedett és emiatt
a korábbi kőzetek (triász dolomit, paleocén bauxit) egy része is lepusztult a külső erők
hatására. Úgy 50 millió éve ez az egyenetlen, kúpkarsztos kiemelkedésekkel és töbrökkel
tagolt térszín ismételten megsüllyedt. Ennek következtében az egykori karsztvízszint is
magasabbra került; azaz édesvizű tavacskák (1) jelentek meg a töbrök (lásd töbörképződés
tábla) alján.
Az esők ezekbe az elmocsarasodó mélyedésekbe eleinte finomszemű málladékot mostak be;
ezért több méter vastag agyag és homok fekszik a bauxit tetején. Az üledékben talált
mikroszkopikus ősmaradványok is bizonyítják az édesvízi állapotokat.
Szárazföldi térségünk szomszédságában azonban ekkor már tengeri környezet uralkodott (2).
Az időnként megemelkedő tengerszint miatt a sós víz néha betört és elöntötte a mélyebben
fekvő medencéket. Emiatt a dombok között félig sós vizű (brak) tavacskák (3), a peremi
részeken pedig öblök alakultak ki, amelyre szintén az üledékbe záródott mikrofosszíliák
utalnak.
A történet folytatásában a tenger tovább nyomult előre (transzgresszió), egyre nagyobb
területeket hódított meg. Ahol magasabb, kúpkarsztos formákat talált, ott hullámverésével
ostromolta a sziklás partokat. Az alámosott szirtekről (4) lepotyogó dolomittörmeléket a
vízmozgás kavicsokká koptatta, majd a képződő tengeri mésziszap betemette őket.
Az itteni bányafal a Darvastói Formáció rétegsorának csak egy részét tárja fel (az alsó
agyagrétegeket ma már nem lehet látni, mert az omladék eltakarja). A rájuk települő
mészhomokkő- és mészkőrétegek (5) éppen ennek a tengerelöntésnek a tanúi.
Kérjük, hogy az omlásveszély miatt a kőzetfalat ne közelítse meg, viszont a távolabbra gurult
kőtömbökön jól tanulmányozhatja – az imént leírt – hajdani tengerparti őskörnyezeti
viszonyokat.
A mészkőbe ágyazódott pár centiméteres dolomitkavicsokon (6) kívül apróbb kvarckavicsok
és bauxitszemcsék is előfordulnak. Ezek a partvidéket övező szárazföldről – kis vízfolyások
hordalékaként – sodródtak a tengeröblökbe, ahol a mésziszappal együtt váltak kőzetté.
Feltűnő, hogy kisebb lyukak is látszanak a mészkőben (8), sőt némelyikük belsejében még
fehér por is mutatkozik. Ezek egykor szintén dolomitkavicsok voltak, de a későbbi
földtörténeti időkben a mélyből feltörő forró vizek elbontották és részben vagy egészen
feloldották őket. Egyik-másik belsejét kalcitkristályok (lásd: Ásványok tábla) vagy vékony
kéreg béleli ki, ami további bizonyítéka a hidrotermális hatásnak.
A falban látható 10-15 méter vastag rétegsor tetejének nummuliteszes mészköve már a teljes
tengerelöntést igazolja; a mélyebbé vált nyíltvízi környezetben megjelentek és elszaporodtak
az egysejtűek (lásd: Ősmaradványos tábla). E kőzetformáció (Szőci Mészkő) különböző
típusai alkotják a bánya környéki, völgyekkel tagolt dombos térszíneket.
Kérdése van? Tegye fel!