A szárazföldet meghódító tenger – Darvastói Formáció

A bauxitot fedő eocén kori kőzetek közül a legalsót és egyben a legidősebbet Darvastói Formációnak hívják a geológusok. Az elnevezés a Nyirád nyugati határában található – és az ittenihez hasonló földtani képződményeket feltáró – természetvédelmi területről (Darvas-tói lefejtett bauxitlencse) származik. A bauxit (lásd bauxitos tábla) lerakódását követően területünk kissé megemelkedett és emiatt a korábbi kőzetek (triász dolomit, paleocén bauxit) egy része is lepusztult a külső erők hatására. Úgy 50 millió éve ez az egyenetlen, kúpkarsztos kiemelkedésekkel és töbrökkel tagolt térszín ismételten megsüllyedt. Ennek következtében az egykori karsztvízszint is magasabbra került; azaz édesvizű tavacskák (1) jelentek meg a töbrök (lásd töbörképződés tábla) alján. Az esők ezekbe az elmocsarasodó mélyedésekbe eleinte finomszemű málladékot mostak be; ezért több méter vastag agyag és homok fekszik a bauxit tetején. Az üledékben talált mikroszkopikus ősmaradványok is bizonyítják az édesvízi állapotokat. Szárazföldi térségünk szomszédságában azonban ekkor már tengeri környezet uralkodott (2). Az időnként megemelkedő tengerszint miatt a sós víz néha betört és elöntötte a mélyebben fekvő medencéket. Emiatt a dombok között félig sós vizű (brak) tavacskák (3), a peremi részeken pedig öblök alakultak ki, amelyre szintén az üledékbe záródott mikrofosszíliák utalnak. A történet folytatásában a tenger tovább nyomult előre (transzgresszió), egyre nagyobb területeket hódított meg. Ahol magasabb, kúpkarsztos formákat talált, ott hullámverésével ostromolta a sziklás partokat. Az alámosott szirtekről (4) lepotyogó dolomittörmeléket a vízmozgás kavicsokká koptatta, majd a képződő tengeri mésziszap betemette őket. Az itteni bányafal a Darvastói Formáció rétegsorának csak egy részét tárja fel (az alsó agyagrétegeket ma már nem lehet látni, mert az omladék eltakarja). A rájuk települő mészhomokkő- és mészkőrétegek (5) éppen ennek a tengerelöntésnek a tanúi. Kérjük, hogy az omlásveszély miatt a kőzetfalat ne közelítse meg, viszont a távolabbra gurult kőtömbökön jól tanulmányozhatja – az imént leírt – hajdani tengerparti őskörnyezeti viszonyokat. A mészkőbe ágyazódott pár centiméteres dolomitkavicsokon (6) kívül apróbb kvarckavicsok és bauxitszemcsék is előfordulnak. Ezek a partvidéket övező szárazföldről – kis vízfolyások hordalékaként – sodródtak a tengeröblökbe, ahol a mésziszappal együtt váltak kőzetté. Feltűnő, hogy kisebb lyukak is látszanak a mészkőben (8), sőt némelyikük belsejében még fehér por is mutatkozik. Ezek egykor szintén dolomitkavicsok voltak, de a későbbi földtörténeti időkben a mélyből feltörő forró vizek elbontották és részben vagy egészen feloldották őket. Egyik-másik belsejét kalcitkristályok (lásd: Ásványok tábla) vagy vékony kéreg béleli ki, ami további bizonyítéka a hidrotermális hatásnak. A falban látható 10-15 méter vastag rétegsor tetejének nummuliteszes mészköve már a teljes tengerelöntést igazolja; a mélyebbé vált nyíltvízi környezetben megjelentek és elszaporodtak az egysejtűek (lásd: Ősmaradványos tábla). E kőzetformáció (Szőci Mészkő) különböző típusai alkotják a bánya környéki, völgyekkel tagolt dombos térszíneket.