







A falu környékén előforduló gumós szerkezetű, nehezen faragható mészkő nem igazán alkalmas
építkezésre. A határban fellelhető apró, úgynevezett bicskabányákban található, jobban rétegzett
részeket fejtették az épületekhez (1), kerítésekhez.
Kötőanyagként – kis foltokban előbukkanó – kavicsos homokból készített habarcs, vakolóanyagként
meszes kőzettörmelék volt jellemző (2).
A Pilikáni dűlő felé kisebb mennyiségben fellelhető, jobban faragható, kavicsos mészhomokkövet
présházak (3) építésénél hasznosították.
A kőművesek észrevették a mészkőben a régi csigákat, de nem ismertek fel minden ősmaradványt; a
milliónyi egysejtű élőlényt megkövült búza- és zabszemeknek képzelték(4). A halimbai önkormányzat
is meglátta a kőépítészetben rejlő értékeket, így – az elbontott régi házak anyagát felhasználva – a falu
több középületét újonnan rakott kőkerítés díszíti.
A település központjában, az XIX. század derekán klasszicista stílusban épült udvarház (5) áll,
melynek Barcza Károlyné Berzsenyi Lídia – Berzsenyi Dániel költő leánya – is úrnője volt. A kastély
ma kultúrházként üzemel.
A középkori templom romjain emelték Halimba újabb templomát 1735-ben. Az idő eljárt felette,
állapota leromlott, így 1898-ban bezárták. Helyette az újonnan épített Szent Vendel kápolnában
miséztek. 1901-re elkészült a falu mai, Nagyboldogasszonynak szentelt temploma. A követ az
alapjaihoz a padragi erdőből hordták, a falazáshoz a határban fejtették. Téglát a devecseri téglagyárból
fuvaroztak. A lépcsőknél, ajtókereteknél, oszlopoknál alkalmazott faragható, kopásálló vörös
homokkő a Balaton-melléki Vörösberényből származik.
A falu épületei jelentősen károsodtak a II. világháborúban. Gyújtóbombák miatt 19 ház
melléképületeivel együtt leégett. Az építmények 90 %-a még a templom tornya is belövést kapott.
Csodával határos módon az 1892-ben emelt, a főutcát díszítő, kőből faragott falukereszt (6) szinte
sérülés nélkül átvészelte a megpróbáltatásokat.
A bauxitbányászattal alaposan megváltozott a település szerkezete, jutott pénz új házak, új utcák
kialakítására.
Kérdése van? Tegye fel!